Sittszállítás 4, 6 és 8 m³-es konténerekkel, magánszemélyeknek + cégeknek
Vegyesen pakolható konténerek rendelése Budapesten, építkezésekhez, házbontáshoz, háztartási hulladék elszállításhoz. Sittszállítás és sitt átvétel egész évben.
1995 óta végzi cégünk a sitt elszállítást Budapest összes kerületében és a főváros vonzáskörzetében is. Konténeres munkatársaink között van, aki már több mint 20 éve foglalkozik konténeres sittszállítással, így a kisujjában van a szakma, és minden helyzetet képes megoldani.
Csapatunk egyaránt rendelkezésére áll magánszemélyeknek, cégeknek, társasházaknak és önkormányzatoknak is, mivel több mint 1000 konténerrel rendelkezünk, így folyamatosan tudjuk biztosítani őket, nagyobb beruházások esetén is.
Cégünk Budapest egyik legnagyobb sittszállítással foglalkozó csapata, hiszen több mint 20 konténeres autóval és saját hulladék feldolgozó teleppel dolgozunk, méghozzá az év minden egyes napján.
Napjainkig már több mint 100 ezer címre szállítottunk ki konténert. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy megrendelőink 98,7%-a nagymértékben elégedett volt velünk, így megrendelőink 30%-a ma már úgy keletkezik, hogy korábbi megrendelőink tovább ajánlottak minket barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek.
Sittszállítás könnyen, gyorsan egész évben
A sitt elszállítása csapatunkkal Önnek elképesztően könnyű és gyors, mivel egyrészt a konténert ki tudjuk Önhöz vinni akár a konténer megrendelését követő 6 órán belül is (ha ezt engedi az aktuális konténeres kapacitásunk), másfelől pedig Önnek nem kell a hulladék fajtákat szétválogatni, vegyesen pakolhatja őket a konténerbe, így ezáltal időt és energiát tud megtakarítani.
A zsúfoltabb tavaszi és nyári időszakban is a konténerek 98%-a a megrendelt címen van legkésőbb 24 órán belül.
Ráadásul 1000 konténerünknek köszönhetően a konténerek, akár 7-10 napig is Önnél maradhatnak anélkül, hogy bármilyen extra költséget számolnánk fel ezért.
Cégünk sitt átvétellel is foglalkozik, azaz ha meg tudja oldani, akkor akár Ön is behozhatja a hulladékot a 17. kerületben működő hulladék feldolgozó telephelyünkre, melynek címe: 1172 Budapest, Vidor u. 7..
A hulladék, a sitt átvétel időpontja: Hétfő- Péntek 07:00 – 17:00 – Szombat: 07:00 – 14:00.
Ahogy említettük az előbb, velünk rengeteg időt és energiát takaríthat meg, mivel a hulladék szétválogatását mi elvégezzünk Ön helyett, azaz nálunk nem kell a hulladékot kiválogatnia, nem kell külön konténerekbe pakolnia a különböző hulladék fajtákat. Egyszerűen csak tegyen vegyesen mindent bele a konténerbe.
Kérem, vegye figyelembe azt is, hogy nem szállítunk veszélyes hulladékot jelenleg. Veszélyes hulladéknak számít többek között a festék, a pala, a gumi, az elektromos készülékek vagy az akkumulátor is.
További előnye a saját hulladék feldolgozásnak, hogy a konténerrel behordott hulladéknak akár a 90%-át is képesek vagyunk újrahasznosításra előkészíteni. Vezetőink környezet tudatosak, fontos számukra a környezetünk megóvása, védelme, így mindent megtesznek azért, hogy a lehető legtöbb hulladék újrahasznosításra kerüljön. Továbbá a konténereket ponyvával takarjuk le, hogy a por, a szemét ne szóródjon le az utakra a konténeres autó mozgása közben sem.
A konténer árakért, hívja telefonos diszpécser irodánkat: +36 21 / 300 7128
A konténeres sittszállítás ára nálunk mindig, minden kerületben kedvező. A saját hulladék feldolgozó üzemünknek köszönhetően jelentős költségeket tudunk megspórolni.
A sitt elszállításának díját ki tudja egyenlíteni készpénzben és bankkártyával is a konténeres autó sofőrjénél. Fontos tudni, hogy a konténerek díját a konténer kihelyezésekor kell kiegyenlíteni. Ha saját maga szállítja be a telephelyünkre a hulladékot, a telephelyünkön is tud fizetni.
Ha a banki utalás kényelmesebb Önnek, erre is van lehetősége. Kérjük, jelezze a kívánt fizetési módot a megrendelés során.
Mi nemcsak hatékonyak, de Környezet tudatosak is vagyunk
Konténeres járműveink többsége megfelel az EURO 6-os környezetvédelmi szabványnak, vagyis szennyezőanyag kibocsátásuk a jelenleg elérhető legalacsonyabb. A levegő minősége szintén fontos számunkra, hogy kollégáink minél kevesebb káros anyagot lélegezzenek be, és hogy járműveink a lehető legkisebb mértékben szennyezzék Budapest levegőjét, így minimális legyen a hátrahagyott ökológiai lábnyomunk.
Ha tehát szeretné a hulladék a sitt elszállítást olcsón, gyorsan és könnyen elintézni, akkor ne zárja be ezt az oldalt, ne szalasszon el minket, hívja mielőbb telefonos szakértő kollégáinkat, kérdezzen tőlük nyugodtan ha vannak még nyitott kérdései, és adja le konténer rendelését még ma!